Budo a harcosok ösvénye
“A történelem kezdetétől az emberek erejük és bölcsességük határainak kitolására törekszenek, és az abszolút erő, abszolút bölcsesség elérésére vágynak. Japánban ezt a harcművészetekkel,azaz a budo és a zen segítségével érték el.
A budo, a harcosok ösvénye, az összes japán harcművészetet magában foglalja. Alapjaiban vizsgálja az etika, a vallás és a filozófia közötti kapcsolatot. A bu írásjegye a harcot és a harc abbahagyását is jelenti. A budo lényege nemcsak a küzdelem, hanem az én-ség megbékélése és megfékezése.
A do az út, az a módszer vagy tanítás, mely lehetővé teszi, hogy tökéletesen megértsd tudatod természetét és saját magad. Ázsiában ez vált a legfőbb erkölccsé és az összes vallás és filozófia lényegévé. A szamurájok óriási hangsúlyt fektettek a helyes cselekvésre és magatartásra.
Az utat, melyet követtek, hét alapelvben lehet összefoglalni:
Gi: becsületesség.
Yu: hősiességgel ötvözött bátorság.
Jin: az emberiség iránti jóakarat, együttérzés.
Rei: előzékenység.
Makato: teljes őszinteség, igazmondás.
Melyo: megbecsülés, dicsőség.
Chugo: odaadás, hűség.
Ahhoz, hogy a harcművészetek gyakorlása közben nagyobb hatékonyságot érjünk el, meg kell tanulni a tudatunkat irányítani. Összpontosítani kell az energiánkat az adott technikára, illetve az alkotókészségünket is folyamatosan edzeni kell annak érdekében, hogy minél pontosabban sajátítsuk el az adott technikát
A harcművészetek lényege, hogy behatoljunk az elemekbe és a jelenségekbe, ne csak elhaladjunk mellettük. Lao-ce követője, a kínai Mishotoku harcoló kakasokról írott története világosan szemlélteti az elmondottakat.
Élt egyszer egy király, aki elhatározta, hogy olyan kakasa lesz, amelyik az összes viadalt megnyeri. Megkérte hát egyik alattvalóját, hogy neveljen számára ilyet. Az nekifogott, és a kakast megtanította az összes küzdőtechnikára. Tíz nap elteltével a király megkérdezte:
˝ Megrendezhetem a kakasviadalt? ˝
˝ Semmi esetre sem˝ – mondta az idomár. ˝ Igaz, már elég erős, de ereje még üres, tüzes levegő, állandóan verekedni akar, túlzottan izgatott, és még nincs állóképessége. ˝ Tíz nap elteltével a király újra megkérdezte alattvalójától:
˝ Most már megszervezhetem a viadalt? ˝
˝ Nem! Még nem! Még mindig túl vad, és valahányszor kukorékolásra lesz figyelmes, jöjjön az akár a szomszéd faluból, dühbe gurul, és verekedni akar. ˝
Újabb tíz nap telt el, és a király harmadszor is feltette a kérdést: ˝Most beleegyezel? ˝
Az idomár így válaszolt: ˝ Nos, már nem keríti hatalmába a szenvedély, nyugodt marad, ha kukorékolást hall. Jó a testtartása és tudja tartalékolni az erejét. Nem jön ki a sodrából ok nélkül. Ha ránézel, ereje és energiája rejtve marad előtted. ˝
˝ Akkor belevághatunk? ˝
˝ Talán ˝ – felelte az idomár. Rengeteg kakast összehívtak, és megkezdődött a viadal. De egyik sem merészkedett a király kakasának közelébe. Küzdelemre sem került sor, mert a többi mind ijedten elfutott. A kakas rendíthetetlenné vált. Jóval túl volt már a technikai tudáson. Hatalmas belső energiával rendelkezett, de ezt soha nem mutatta. Így ereje megmaradt bensejében, és nyugodt magabiztossága, valamint hivalkodástól mentes ereje a többieket főhajtásra kényszerítette. A budo igazi útja nem a küzdelmen, harcon keresztül vezet, hanem túl van életen és halálon, túl a győzelmen és vereségen. A kard titka soha nem a kard előrántásában rejlik.”
Forrás: TAISEN DESHIMARU: A ZEN ÉS A HARCMŰVÉSZETEK
